Áttekintés
A Wirecard bukása az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb fehérgalléros bűncselekménye. Az évekig tartó mérleghamisítás, ármanipuláció és pénzmosás több milliárd eurós anyagi kárt okozott.
Alkalmazottak ezrei veszítették el állásukat, és rengeteg befektetőnek kellett megbirkóznia jelentős veszteségekkel. Hogyan történhetett ez meg, egy ilyen erősen szabályozott és auditált iparágban?
Hallgassuk meg a 38 éves Pavandeep Gill-t (Pav), aki nagy szerepet játszott a csalás leleplezésében. 2017-ben egyedüli jogi tanácsadóként kezdett az ázsiai-csendes-óceáni térséget felügyelve, és hamar rájött, hogy a szervezeten belül komoly jogsértések és hamisítások történnek.
Miután belsőleg beszámolt az általa feltárt a problémákról, hallgatásra kényszerült, több módon is megfenyegették őt és édesanyját, végül kiszorították a társaságból. De még ekkor sem szűnt meg a rá irányuló nyomás és a fenyegetés.
Tehát találkozzunk Pav-vel, és hallgassuk meg az idáig megtett útról, tapasztalatairól és arról, hogy hogyan szedte össze minden bátorságát, hogy nyilvánosságra hozza az általa feltárt információkat, ami miatt a Wirecard végül 2020 júniusában lebukott.
Jelentkezzen az előadásra
Az alábbi regisztrációs űrlap kitöltése után e-mailben kapja meg a visszaigazolást és minden információt a webináriumhoz való hozzáféréshez.
Időpont
2021. november 23. 11.30.-12.30-ig
Időtartam: 60 perc
Jelentkezés
A webinár ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Technikai követelmények
Mindössze egy számítógépre van szüksége, internetkapcsolattal.
Az előadóról

Pav Gill
Az Allen & Overy és a Clifford Chance korábbi ügyvédje, Pavandeep Gill (Pav) széleskörű tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó törvények terén, különös tekintettel a kifizetésekre és a digitális eszközökre/kriptovalutákra. A közelmúltban az ázsiai-csendes-óceáni térség jogi csoportjait vezette teljes munkaidős és tanácsadói szerepkörben olyan cégeknél, mint a Wirecard és a Wise, majd csatlakozott a Zipmexhez, a délkelet-ázsiai székhelyű digitális eszközöket és vagyont generáló platformhoz, mint annak jogi igazgatója. Pav leginkább arról ismert, hogy ő volt a bejelentő, aki leleplezte a Wirecardot, Európa egyik legnagyobb pénzügyi botrányát.